Ami történhet

"Azt, hogy mit bír ki a test, mindig a lélek ereje határozza meg!"

Ami történhet…

A pszichológiai konzultáció, olyan -egyébként egészséges- embereknek szól, akik úgy érzik, valamilyen okból lelki harmóniájuk felborult. Ezen ugyan szeretnének változtatni, de jelenleg nem látják “belső iránytűjük” merre mutat, így az adott élethelyzetükben nem találják a helyes irányt.

Vallom, hogy a találkozók végső célja az, hogy a kliens képessé váljon a problémakezelésre. Ehhez viszont el kell fogadnia, hogy itt nem fog kész megoldásokat kapni. Együtt kell megtalálnunk a válaszokat, mert azok csak így lesznek alkalmasak az Ön személyes kérdésének a megválaszolására. Itt kemény munka folyik majd, ezért csak azoknak érdemes belevágniuk, akik valóban változtatni, változni akarnak. 

 „Azt, hogy mit bír ki a test, mindig a lélek ereje határozza meg!”
(Bear Grylls)

Fontos, hogy az életünket ne akadályokkal és nehezítésekkel teli kínlódásnak lássuk, hanem könnyedebb és valóban élvezetes életet éljünk, kevesebb kellemetlen tünettel és betegséggel.
Akik nyitottak és hajlandóak ilyen módon változtatni, azok hamar tapasztalhatnak sikerélményeket. Ha Ön is ilyen, akkor várom szeretettel!

„Csak azért is jól érzem magam!”


Önismeret

  • igény,
  • figyelem,
  • megnyugtatás,     
  • bátorítás,                                                                                 
  • hozzáférés,
  • megerősítés,
  • felülírás.

A megfelelő mélységű önismerettel egyszerre lehet képes az ember tartalmas emberi kapcsolatok kialakítására, fenntartására, miközben sikeres munkájában is. Az önismeret nem cél, hanem lehetőség, amelynek révén elérhetjük, hogy személyiségünk harmonikussá váljon és az is maradjon a még oly nehéz helyzetekben is. Időnként a megnyugtatás, a bátorítás sokkal célravezetőbb, mint a konfrontáció. A beszélgetések kötetlen formában, kellemes környezetben zajlanak.
Irányított kérdések feltevésével, érzelmi torzítások korrigálásával segítem a hozzám fordulót eljutni egy új szemléletmód, szempontok, értékek és célok kialakításához. A kliens pedig a beszélgetések folyamán szerzett új információkat, új belátását beépíti saját gondolkodásába, életvitelébe. Ezzel valójában elkezdi megoldani a problémáját

Amiről sokat beszélgetünk majd:
Rólad, Szeretteidről, környezetedben élőkről, kapcsolatokról, helyzetek kezeléséről, megoldásokról, kommunikációról, különböző technikákról.

Tanácsadás                                                                  

  • lelki tanácsadás,
  • nevelési tanácsadás,
  • munkahelyi tanácsadás,
  • pálya és karrier tanácsadás,
  • életvezetési tanácsadás.
  •  

Sajnos a tanácsadás kifejezés sok esetben félreértésre adhat okot. Sokkal pontosabb kifejezés lenne a „segítő beszélgetés”. Az általam nyújtott találkozások száma 3-5 alkalom és semmiképp sem tart évekig.

Lelki tanácsadás:
Egy aktuális kérdéssel foglalkozunk, dilemmát járunk körbe. Objektíven, külső szemmel próbálom segíteni, megérteni a helyzetet Nem adok konkrét tanácsot (azt az egy esetet kivéve, ha megoldás megtalálásához konkrét információkra, konkrét ismeretekre van szükség), hanem a kérdés több oldalról való megvizsgálásában, feldolgozásában esetlegesen a döntés meghozatalában igyekszem segítséget nyújtani. De nem hozok, nem hozhatok döntést senki helyett!

Párkapcsolati tanácsadás:
Azoknál a pároknál alkalmazom, akik úgy érzik, hogy valamilyen konfliktussal nem tudnak egyedül megbirkózni. Már sokszor próbálták, sokszor megbeszélték a dolgokat, de úgy érzik, nem változik semmi, elégedetlenek, elkeseredettek. Mert szeretik egymást, de valahogy a kapcsolatuk nem fejlődik, valami nem működik elég jól. (Itt hívnám fel a figyelmet, hogy ez nem összetévesztendő a párkapcsolati válási mediációval!)

Családi problémák kezelése, nevelési tanácsadás:

Egy szülő nem attól lesz jó szülő, hogy a gyermekeinek mindent megvesz, hanem attól, hogy bármit is hoz az élet, mindig mellettük lesz.” (Lippai Marianna)

Gyermekeink nevelése során gyakran elbizonytalanodunk és esünk dilemmába. Probléma esetén pedig feltesszük magunknak a kérdést: „Mi okozza gyermekünk viselkedését?” „Vajon eleget teszünk-e, mint szülők és jól csináljuk-e?” „Mit tehetnénk, hogy jobban megértsük egymást?” Természetesen itt sem „kész recept átadásáról” van szó! A probléma feltárása az, ami segíthet. Ezért is inkább lelki dolgokról, a gyermekről, a családról való közös gondolkodás, a problémafeltárás az, ami segít. Alapvetően a szülőknek nyújtok gyermekeikkel kapcsolatos pszichológiai, nevelési tanácsadást. Amennyiben gyermekpszichoterápiára vagy családterápiára lenne szükség, segítek megtalálni a megfelelő pszicho-terapeutát.

Munkahelyi stressz, munkahelyi tanácsadás:
Sok ember rengeteg idejét (felnőtt életének több mint az egynegyedét!) tölti a munkahelyén. Közben pedig szenved az ott ránehezedő nyomástól, kemény elvárásoktól, a versenytől, állása elvesztésének félelmétől. Fontos tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy a munkával kapcsolatos, tartósan fennálló munkahelyi problémák stresszként kárt okoznak az egészségünkben, kapcsolatainkban és alááshatják általános jóllétünket.
A munkahelyi stressz jelei lehetnek testi és lelki tünetek egyaránt: gyakori fejfájás, különféle izomfájdalmak (nyak, váll stb.), kimerülés, irritabilitás, szélőséges hangulati ingadozás, koncentrálásra való képtelenség.

Pálya és karrier tanácsadás:
Abban az esetben, ha valaki nem biztos abban, milyen pályára lépjen, milyen vagy melyik állást fogadja el, vagy éppen pályamódosításon gondolkozik, a pszichológiai tanácsadás e speciális ága szintén sokat lendíthet a döntési folyamaton. A nyugdíjazás, létszámleépítés és maga a normál nyugdíjba vonulás is rengeteg stresszt vonhat maga után. Az ilyen – igazából gyászfolyamattal járó – élethelyzetekkel való gyorsabb és hatékonyabb megküzdés érdekében szintén érdemes pszichológus segítségét, karrier vagy munka tanácsadást igénybe venni, megelőzve a mélyebb, elhúzódó lelki válságot.

A tanácsot kérő hozzáállásán, aktivitásán, nyíltságán és őszinteségén sok múlik! Ha a beszélgetésekből kiderül, hogy a probléma mögött mélyebb gyökerű lelki gubanc, konfliktus áll, pszichoterápiát javaslok.
(Az önismereti munka nem helyettesíti a pszichoterápiát!)


Mediáció

  • válási mediáció,
  • családi mediáció,
  • párkapcsolati mediáció,
  • kamaszkori mediáció.

„Nem csak ahhoz kell bátorság, hogy az ember kiálljon és beszéljen, hanem ahhoz is, hogy leüljön és meghallgassa a másikat.” (Winston Churchill)

Az emberi kapcsolataink teli vannak összeütközésekkel. A családunkban, párkapcsolatainkban, munkahelyünkön, lakóközösségünkben és még hosszasan sorolhatnánk, hogy hol kerülhetünk konfliktushelyzetbe. A különbség abban van, hogy hogyan kezeljük mindezeket. Ha képesek vagyunk tárgyalni a másik féllel, akkor kapcsolatunk épülni fog. Ezzel ellentétben, ha csak indulattal vitatkozunk, akkor csak rombolni fogunk. Mindezeknek sokan tudatában vannak, mégsem tudják külső segítség nélkül kellő higgadtsággal kezelni az adott szituációt. Ilyenkor kell a közvetítő, a mediátor, aki segít egyezségre jutni a másik féllel.

Alkalmazott módszerek

  • pozitív pszichológia,                                                                      
  • önismereti, szituációs játékok,
  • pszichológiai jellegű tesztek,
  • képi kifejezés,                                                                               
  • rajztesztek,
  • OH kártyák.                                                                                 

Nem lehet minden problémára és minden emberrel ugyanazokat a pszichológiai eszközöket alkalmazni, ezért mindig az adott probléma típusa és a segítségkérő személyisége határozza meg az adott módszer kiválasztását, vagy azok ötvözését.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.